Az elmúlt napokban frontok jöttek és mentek, hol esett az eső, hol nem, a tenger leginkább a szürke és a zöld közötti árnyalatokat váltogatta. Ma viszont kék, valódi azúrkék, amilyennek lennie kell.
Kora délután a parton. Rimini homokos partjai némi túlzással tényleg a végtelenbe nyúlnak, én legalábbis nem látom, hol érnek véget. Minden feloldódik egy csillámló vibrálásban. Sokan napoznak, frizbiznek vagy sétálnak, mégis igen nagy a csend.
Ez a tágas, tengeri tér elnyeli a hangokat,
ami különös élmény. Zsivajnak kellene lennie, de nincs zsivaj, sőt olyan mély a csend, mint egy bazilikában. Az elmúlt napokban frontok jöttek és mentek, hol esett az eső, hol nem, a tenger leginkább a szürke és a zöld közötti árnyalatokat váltogatta. Ma viszont kék, valódi azúrkék, amilyennek lennie kell. A nagyobbik fiam csapata vett részt itt egy futballtornán, elkísértük őket. Jó meccseket játszottak. Egyetlen, fatális védelmi hibából eredő gól miatt nem jutottak a döntőbe. Ilyen a futball, mondtam neki bölcselkedve.
Ő is tudja, hogy ilyen, mégsem könnyű elfogadni, hogy tényleg ilyen.
Tegnap reggeli közben a szálloda portása bejött az étkezőbe, megállt a helyiség közepén, keresztet vetett, majd bejelentette, hogy meghalt Ferenc pápa. Mintha Fellini egyik filmjéből vágták volna ki a jelenetet. Fellini itt született Riminiben, van egy múzeuma is a várban. Nem különösebben érdekes kiállítás. Relikviák, részletek a filmjeiből, jobbára hatásvadász elemek. A jegyzetfüzeteiből származó rajzai viszont sok mindent elmondanak erről a különös emberről.
Néhány egyszerű vonallal felrajzolt skiccek különféle karakterekről.
Pap, pincér, bankár, zsebtolvaj, nagyvilági nő, koldus, bohém művész. Erőteljes, kifejező rajzok ezek, látszik rajtuk, hogy Fellini mély emberismerettel bírt.
A külvárosban ma is össze lehet futni efféle karakterekkel. A régi vágású, majdhogynem tipikus olasz karakterekkel. A futballstadion közönsége például nem nagyon változhatott az utóbbi ötven évben. Úgynevezett egyszerű emberek, látszik rajtuk, hogy a középosztályt legfeljebb alulról súrolják, de inkább sehogy. Ebben a közegben nőtt fel Fellini, és nem a tengerparti szállodák harsány ízléstelenségében. Persze ezek a szállodák akkoriban még nem is léteztek.
Vajon mi lehetett a helyükön?
Halászkunyhók talán, és régimódi, festett spalettás kőházak. Az olasz építészet értékei ezeken a szállodadobozokon nem látszanak. Nem mintha a spanyol vagy a portugál tengerparti szállodadobozok nem ugyanilyenek lennének. A tömegturizmus tömegszállásai ezek, a tengeripar förtelmes gyáregységei. Ha a víz felől nézzük, ezek a városok iszonyatos képet mutatnak. Fellini gyerekkorában mindez még egészen másként festhetett. Csak a tenger maradt ugyanaz, illetve még az sem. Mert azóta elborította a műanyag szemét,
halászhálók darabjai, flakonok, zacskók.
A várban, ahol Fellini múzeuma is van, Kapisztrán János is raboskodott egy ideig a 15. század első harmadában. Akkor még nemes úr volt, gazdag ember, Perugia kormányzója. Valamilyen városállamok közötti villongás következményeként került a vár börtönébe. Itt tért meg, szabadulása után szétosztotta vagyonát a szegények között, és belépett a ferences rendbe. Kapisztránnal legutóbb Márianosztrán „találkoztam”, egy templomi ismertető említi, hogy ott tartózkodott 1455–56 telén, és onnan írta Rómába, hogy „ha élő szentekkel akartok találkozni, gyertek Nosztrára a pálosokhoz”. Vajon miféle szerzetesek élhettek Márianosztrán, hogy még a sokat látott Kapisztrán is így nyilatkozott róluk?
Ki tudja. Semmit nem tudunk róluk, elsüllyedtek a múltban.
Akkoriban viszonylag gyakori volt, hogy módos emberek szétosztották a vagyonukat, és nincstelenként felvételüket kérték valamelyik rendbe. Ma mindez nehezen elképzelhető. Azóta mélyen elsüllyedtünk az anyagban, alig látunk ki belőle.
Lassan másfél órája üldögélek egy rég kihűlt kávé mellett az egyik parti bódé előtt. Szerencsére nincs túl sok vendég, hagynak itt üldögélni. Az Adria továbbra is azúrkék, az égen sehol egy felhő. Jönnek-mennek az emberek a homokon a változatlanul különös csendben.
El sem merem képzelni, mi lesz itt két hónap múlva, amikor berobban a főszezon.
Nem szeretném látni. De most, ebben a bontakozó tavaszban mindez még távoli.
Jelenleg nincs pápánk, jut eszembe, mintha elárvultunk volna. Aznap egész nap zúgtak Rimini harangjai.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ideje volna észrevenni, hogy minek is tapsolnak oly sokan mostanában. A kötelező érvényű felismeréseknek, mondanám most finoman és visszafogottan. Győrffy Ákos írása.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját egy római szabó.
Ameddig az egyház arra kényszeríti a legkiszolgáltatottabb híveit, hogy nem kívánatos terhességeket hordjanak ki, nem beszélünk „progresszív pápákról”.
Kifelé Ferenc kedves volt. Csakhogy befelé már kevésbé volt kedves.
A first lady szembe ült a nappal, amely elég volt ahhoz, hogy egyesen egy idegent véljenek látni benne.
Munkás Szent József tisztelete még a társadalmi igazságtalanságok megszüntetésén való őszinte fáradozáshoz is hozzáad. Vizvári Soma írása.
Szerintük az Egyesült Államok nem tudja, mi a demokrácia, de ők igen.
Terrorveszély végül nem volt, de a tavalyi, németországi labdarúgó Eb-n heccből csúcsra törő fiatalember így is példás büntetést kapott.
A volt nagykövet párhuzamot vont Orbán Viktor illiberális politikája és Trump törekvései között.
